Az Alsó-tó utca – egyszerűen rendhagyó eset,

Itt,

az Alsó-tó utcában

általában

mindenki mindenhez ért,

vagy legalább mindent tud, és még jobban tud,

de ha nem, legalább ugyanúgy,

mégis másként,

igen, az Alsó-tó utca

kiválóképpen azt tudja,

hogy a legjobb játék

tudni pontosan és általában,

mert az Alsó-tó utca szerint

az egész utca csak így létezik

külön-külön minden lakójában

Vártam,

igen, a kérdéseit vártam, kedves Vasárnap.

Először is azt mondja meg, örült-e már jól fonott kosárnak?

Mert egyébként

mit mondjak magának?

Mondjam azt, hogy nincs hiány hiányban?

Na látja, ugye, hogy ön is látja jól,

kedves Vasárnap?

Tudja,

az ember olyannak képzeli el az ünnepnapot,

mint a sok-sok nagy köcsögöt – teli aludttejjel,

csipkebogyó-lekvárral, vagy nem is tudom, szóval, azzal, ami kell.

Igaz, hogy ez gyermekkori ábránd,

és ha túljutottunk ezen, ámbár

nem biztos, hogy túljutottunk... Ön hogy van vele?

Nem gondolja, hogy a legtöbbre megyünk,

ha azóta is, és mindig, elsősorban majd az érdekel,

hogy kinek mi a kívánsága?

Ez például virág. Sárga.

De önnek erről is mindjárt mi nem jut eszébe,

azt szeretném csak, hogy jól megértse,

amint mondtam már, hogy ez itt egy virág,

s nem az, amit belebeszélhetnek, és rábeszélhetnek,

az, amit valaki kitalál.

Ó, én nagyon szeretem a dús szociológiákat,

higgye el, hiszen jól tudja, több is van belőle,

na ugye, kedves Vasárnap,

van külön, már akinek van, adóbevallásra,

aztán van külön egymás közt, és van esküvőre,

temetésre, na, ugye, ugye,

tegyen köztük igazat,

maszekol mindenki, ami belefér.

Ez pedig, látja, egy ibolyalevél

Gondolja csak el, hogy akadnak itt gyerekek,

akik a tavaszi ködöt biztatják a virágzásra,

és a vadvirág szirmából csinálnak esőt.

Döntse hát el, kinek mi a kívánsága.

Talán még a levesben is vitorlásokat meg gőzösöket látnak.

Gondolja csak el, kedves Vasárnap.

Elküldhetné hozzánk kishúgát, a kedves Szombatot.

Hogy a gyerekkor se maradjon ki jelentésekből, statisztikákból.

Hát még a kamaszkor.

Még az emléke is nevetős.

S beírta-e már a csillagot, a befüggönyözött ablakok mögött verdesőt?

És, beírta-e a függönyt? Azt! A vászonlepedőt!

Itt a napsütött udvaron macskák unatkoznak úntalan,

de azért ne higgye azt, kedves Vasárnap,

hogy az Alsó-tó utcának

csupán múltja van.

Itt a sérelmeket sokszor örök-haragokkal gyógyították,

tegnapra várták a holnap feladandó postát,

s tubicás képeslapokon virult a boldogság.

Távolabb templomtorony van, mindenféle kupolák,

és egy-egy tanult fiú, lány

a szomszédolásban is aranyat ér.

Az anyókák csodálkoznak, amikor

kisleány-korukat mondják el nekik az unokák,

akik akkor még nem éltek,

de azért

mindig beszélnek,

mert hozzájuk is sokat beszéltek.

Lám, így folytatja egymásban mind a saját sorsát,

így létezik egymás fölött egy többszörös szintű Magyarország.

Ne mondjam, hogy minden ablakán kilóg vagy három-négy gyerek.

Azért mondom, hogy ne csupán a tényeket

jegyezze fel, hanem a sok arcot. Írja föl, írják a noteszukba,

mert egyébként az Alsó-tó utca

rendhagyóan egyszerű eset.