Új könyvem2014.10.30. 07:57, Szalay 'Netala' László
1990-ben már megjelent ez a sok, rövid fejezetből álló mesekönyvem. Egyetlen szavát nem terveztem előre. Úgy írtam, mintha magam is éppen olvasnám. Üzenet talán valahonnan? Lehetséges. Zafi tündér valamilyen feladattal érkezik a meséből. Maga sem tudja, mit bíztak rá. Nem először van nálunk, ebben a valóságban. Ügyetlen varázslatai végül elvezetik a tanítói által kitűzött feladatához, egy nagy, közös álom megéléséhez, melyben a gyerekek megismerik egymást, a világot, a történelmet, a nagy filozófiai kérdésekre adható válaszokat. Szülőknek, gyerekeknek ajánlom, közös olvasásra. Minden fejezet izgalmas kérdéseket, beszélgetéseket hozhat elő. Senkit semmire nem akartam rábeszélni. Zafi tündér a szívemből érkezett hozzám. „A Meséből jöttem elő. Megláttam a vasárnap délutánt, és tetszett a dolog. "Nem várok tovább" - gondoltam, és amikor Nagymama nem figyelt oda az ingvarrás közben, végleg ott maradtam. Persze, mondhatnád, fel kellett volna tűnjön neki valami gyanús velem kapcsolatban, de úgy intéztem, hogy ne legyen gondunk egymással. Szépen belenyugodott, hogy lesz még egy unokája. Nem volt nehéz. Kicsit lehorgasztotta fejét a karosszékben, s máris sikerült. Álmot látott, s azonnal elfelejtette, hogy öt perccel előbb még nem léteztem.”
|