A császárral tudatni kellene, hogy oly’ nagy mozgalom

érlelődik, melynek időt előbbre vivő izgalmai

jelen vannak mint a kor jellemző arcvonásai,

s ha ezt megérti, lazítani lészen kénytelen a szoros államraison-köteléken.

Másrészről a népanyagban tudatosítandó

eme kor-jellemző arcvonások időszerűsége.

S meg kell alkotni két társaságot,

melyeket együtt szemlélvén látom őket, mint külön erőket is.

Ugyanis  a szervezéssel megsegítve sajátlagos karaktereiknek

egymás előtt titkosságát úgy lehet majd felmutatni,

mint magányuk lelkesítő belső erejét,

holott pedig kettejükben két testvértörekvés testesül.

Ily erővel aztán rendben láttatható, hogy az ilyen revolutiós

lehetőség, amely ki is robbanhat, ha már az említett államraison

kötelékei szorítván nem vennék észre a kényszer

megengedtetéseket teremtő kibontakozását,

lesz a zúdulat kora. Tehát a császárt erről jól tudatni kell,

s mely követni  való tanácsunk az itteni reformoknak engedése.

Bölcs uralkodó létén tehát a várt eredményünk természetes,

s java a társadalomnak, s tisztelhető bölcs uralkodó.

Tehát, íme, népmozgalmi forradalmak sara és iszapja nélkül

csupán az uralkodó belátásra építvén végül az elérhető,

hogy népemnek mindenkor magasabb erénnyel jelzett embereiként

királyok békülhessenek szent respublikához.

Ugyanis – ha nem tennék – a vázolt módon lévő társaságok

valóra váltanák azt a revolutiót mely, mondom, elkerülhető.

Végül mindenképp az idő s korszellem erőforrásai

rajzolják önarcukat. Ám akkor már a gőg s kény ellenére.

(1986)