Apád, anyád nem törődött veled, hát majd én megtanítalak - sipított Málics nagyanyja, és lerángatta a fiúról a takarót. Nyirkos hideg volt az alagsori szobában, beszűrődött a teavizes lábos csörömpölése, az ablak előtt két női láb igyekezett az utcai kapu felé, távolabb rigók fordítgatták a nedvesen csillogó avar összeragadt leveleit.
Málics nehezen kelt fel, alig mosakodott, nehezen, nyögve ült a konyhaasztalhoz, minden nehezére esett ezen a reggelen, még annak a gondolata is, hogy iskolába kell mennie. Összehajtotta a zsíros kenyeret, zsebre dugta csak úgy, és kiment köszönés nélkül.
- Hova sietsz? - csodálkozott a nagyanyja.
- Örsgyűlés van, a Zalka tart előadást Lukács tábornokról aki rokona volt...- nem fejezte be a mondatot, inkább becsukta az ajtót.

   Málics lódított - szokása szerint. Az őrsgyűlés már néhány napja megvolt, és azóta még jobban utálta a Zalkát. Nem tudta pontosan miért, talán a szülei miatt, akik egy este nem jöttek haza, napokig egyedül maradt és a nagyanyjához kellett költöznie, az amúgy is utált udvari lakásból.
Bezzeg Lukács tábornok, a nemzetközi brigádok parancsnoka, akit a fasiszták megöltek Huesca alatt - vele semmi baj, meghalt jó időben, s a rokon is megkapta a megfelelő villát amikor eljött az ideje, pedig csak fényképről ismerte.
   Zalka emeleti szobája a városra nézett, kis félkör alakú erkély is tartozott hozzá asztalkával székkel, és felülről láthatta a női topánkákat amint lefelé haladtak a Fillér utcán az angol követ rezidenciája felé.
A magas kőfallal körülvett díszes kertbe Csiszéréktől lehet valamennyire belátni, s amikor a kis szemüveges Csiszér meghívott egy szűkebb társaságot, hogy megmutassa a lendkerekes tankot, amit apja hozott külföldi útjáról, az ablakban könyökölve bámulták az elegáns vendégsereget.
Zalka megvetően köpött egy hosszút - fasiszta burzsujok, ezek ölték meg a rokonomat!
   Hogy milyen fokon állt rokonságban a híres tábornokkal, senki sem kérdezte. A lényeg, hogy jó ügyért áldozta fel az életét, a híres tábornok, aki partizán is volt, írni is tudott könyveket, mi kell még...Néhány leszármazottja büszkén békében élhette nyugalmas életét, még ha nem is találkozott vele soha életében.

   Nagy hülye volt az apád, mondogatta Málics nagyanyja, de én tehetek róla. Magam cseréltem egy fél zsák krumpliért a piacon azt az átkozott harmonikát még az első háború alatt. Nagyapád sem tudott lebeszélni róla.
- És mi lett belőle? - állítólag szerelem. Anyád vitte bele a mozgalomba, mert a mozgalomnak nagyon kellett egy jó harmonikás. Neki sem volt sok esze, de szépen játszott rajta, s ment az anyád után, aztán ki tudja mibe keveredtek. Hozzá ne nyúlj soha, mert bajt hoz rád is.

   Málicsot nem érdekelte a harmonika, puskaporral kereskedett, és nagy csodálója volt a Gábor Áron utcai, sarki trafikos nőnek, Frau Kirschnek. Félbehagyott reggelivel a zsebében lassan bandukolt a széles utca füves középső részén, hullott gesztenyéket, faágakat rugdosott, s amikor rozsdabarna fénylő kupacot talált maga előtt abba is jó nagyot rúgott.
Barnás gomboknak hitte, pedig tantuszok voltak. Igaziak.
Huszonegy darabot összeszedett, annyi fért a zsebkendőjébe, a többire ráterítette az avart. Nem volt nyugta egész nap, futkározni sem mert hátha elárulják a megcsörrenő tantuszok. Úgy döntött hármat elad belőlük, vagy inkább csak kettőt, mert Frau Kirsch amúgy is gyanakszik már a fiatal fiúkra.
Bemennek a fülkébe néha kettesével, becsukják az ajtót, de kifelé bámulnak a pult felé, mintha dirdnlijét lesnék. Málics nem is sejtette, hogy ami alatta van arról ábrándoznak. Jól ment az üzlet, apránként adogatta féláron a tantuszokat, mígnem az egyik véletlenül rájött, hogy bármennyit lehet egyetlen tantusszal telefonálni, csak gyors reflex kell hozzá. És persze az üzletnek is befellegzett.
   Frau Kirschet egyre jobban zavarta a sűrű telefonálgatás, megtanácskozta a dolgot az ügyvéd úrral, aki hasonlóképpen gyakori látogatója volt az üzletnek, de ő mindig vett öt darab szopókás cigarettát és sohasem telefonált.
Frau Kirsch a cigarettákat hártyapapírba göngyölve nyújtotta át, s aztán persze, ha Kirsch úr nem volt a közelben kellemes beszélgetésbe bonyolódtak.
Hasonló kellemes társalgást folytattak gyakorta a Lukács uszodában is, annál is inkább, mert Kirsch úrnak ilyenkor az üzletben kellett maradnia.

   Málics nagyanyja nehezen viselte a hőséget, behúzódott a szuterén legbelső    zugába, de ott is csak egyre bágyadtabban legyezgette magát.
- Hozz egy pohár vizet fiam, de jól ereszd ki a csapot, aztán maradj itt egy kicsit, mutatni akarok valamit.
Málics engedelmeskedett, s amikor visszajött, az öregasszony egy papírlapot nyomott a kezébe. Valami értesítés volt, engedély egy személy részére, nem nagyon értette miről szól.
- Meglátogathatom az apádat, remélem jól van. Úgy látszik Pesten van. Az anyádról nem írnak.
Málicsot nem igazán rendítette meg a hír, amúgyis ritkán látta a szüleit. Hogy börtönben vannak, vagy valahol máshol terjesztik a kultúrát, neki teljesen mindegy volt. Többnyire vidéken kódorogtak, apja harmonikázott, a kóristák énekeltek, anyja zajosan agitált a teherautó platóján, vagy valami gyűlés kókadozó bágyadt hallgatósága előtt. Ütemes taps zárta az efféle rendezvényeket, aztán mindenki gyorsan hazaosont.
Az öregasszony fejét lóbálva dünnyögött, mintha csak magának tenné:..mondtam neki jókor, hogy menjen a templomba, a szent gyónás megszabadítja minden bűnétől, de csak nevetett. Csak nevetett.

   Hatalmas csörömpölés szakította meg a délután nyugalmát, Málics kirohant az utcára, aztán föl a Pasaréti út sarkára, ahol keresztben állt egy katonai teherautó. Ütközésnek semmi nyoma nem volt rajta, csak az ügyvéd úr összeroncsolt topolínója jelezte, hogy valami történt.
Frau Kirsch a trafik ajtajában állt, fölfelé nézett a szemközti ház erkélyére, valamit súgott a szomszéd fodrászüzlet kisasszonyainak, s azok követték a tekintetét.
Málics közelebb ment, s hallotta amint gúnyosan megjegyzi: jáá jáá, ez már a délutáni műszak kisásszonyok.
Szemben az első emeleti széles félköríves erkélyen idősebb uraktól körbevéve a grófnő állt fehérben, szokásos turbánjával a fején.
A kék parolis katonák sietve kirángatták az ügyvéd urat egykorvolt topolínójából, és elfektették a füvön. Frau Kirsch közönyös szemmel szemlélte a műveletet, ő inkább a grófnőt figyelte, aki maga is mozdulatlanul állt odafönn, kártyával a kezében.
Megszakadt, a délutáni parti.
Kedélyesen, szélesen mosolyogva utálták egymást: az itt felejtett magyar grófnő, aki téglát hord és maltert kever a közeli építkezésen, s az osztrák trafikosnő, széles húsos szájának még szélesebbre húzott túljátszott mosolyával, s aprót biccentett az erkély felé.

   A kékparolisok valószínűleg késésben lehettek, bátran elébe vágtak a kis topolínónak, s a teherautó lökhárítója egyszerűen fölöklelte. Még csak el sem görbült a kemény vasdarab. Sok villa volt arrafelé amit őrizniük kellett, teherautón szállították a váltást. A lakók nem szerették, ha őrizetlenül hagyják őket a zöld bádoglemezekkel borított kerítéseken belül. Az éberség látható és láthatatlan megnyilvánulásai, a belső ellenség aknamunkája, ahogy ez a semmi kis topolínó is képes volt megzavarni a szabályos őrségváltást, sűrűvé, nyomasztóvá változtatták a mindennapokat. Elsőbbség?
Mi az? El az útból...

   Frau Kirsch ragaszkodott a dirndli viseléséhez, csak a színeit váltogatta, a grófnő pedig az asztaltársaságához a félköríves teraszon. Mintha egymást akarták volna túllicitálni, s voltak akik még tisztelték is őket a kiállásukért.
A környékbeliek autóit nem sokkal ezután elkonfiskálták, az ügyvéd urat tehát semmi kár nem érte. Mikor már megtehette, azokon a bizonyos napokon, melyeket megjegyzett magának ellátogatott a Lukács uszodába, s a nagymedence sekélyebb oldalán órákig ült egy padon hölgyét figyelve. Frau Kirsch széles mozdulatokkal tempózott a mellig érő vízben oldalán kísérőivel, akik még ebben a kényelmetlen helyzetben is megpróbálták magukra vonni az idegen hölgy figyelmét. A medence ezen részén kavics borította a talajt, kíváncsi kamaszok buktak le körülötte, látszólag gyűjtőszenvedély okából, s ezen az ügyvéd kajánul mosolygott a padon. Ha túl közel merészkedtek, Frau Kirsch megállt, így társalogván tovább az őt körülvevő urakkal, s megvető mozdulatokkal próbálta eltávolítani a túlbuzgó kamaszokat.

   Kicsit távolabb, egy másik padon a horpadtmellű szívta cigarettáját, egyiket a másik után. Mögötte alig néhány lépésre volt a férfizuhanyzó, ahonnan a koszos lepedő mögül gőz áramlott ki folyamatosan, és hangos beszédfoszlányok is hallatszottak, melyeket a horpadtmellű időnként följegyzett. Nem mindenkiét, csak ő tudta kiét. Idősebb urakét, íróforma emberekét, színészekét, s az ügyvéd úr ezt is ugyan olyan kaján mosollyal figyelte.
Málics nem szerette Frau Kirsch társaságát, a hölgy hangos jáá, jáá kiáltozásait, a folytonos manírt, a gáláns viselkedési formák túljátszását. Tulajdonképpen ő is szeretett volna kavicsokat szedni a fehér húsformák közelében, ezt akár be is vallhatta volna magának, de csak bámulta a víz alatt is fehéren virító formákat, és nem merészkedett soha néhány méternél közelebbre.

   A nyár elmúltával iskolát kellett változtatnia, nagyanyja intézte szülei kényszerű távollétében. Már-már beletörődött, hogy sehova sem veszik fel, akár otthon is maradhatna. Hosszú, kemény küzdelem volt, végül sikerült egy távoli iskolát találni, ahol befogadták, mert nagyanyja nem volt hajlandó feladni a küzdelmet.
- Még hogy engem büntessenek, mert nem jársz iskolába...! Messze van messze van, kit érdekel? Elmész villamossal a Széll Kálmán térig, és onnan legyalogolsz a Duna felé. Hát ott van, keresd meg. Nagy sárga épület, a környéket lebombázták, hamar megtalálod.

- Szeretném megismerni a szüleidet - mondta az osztályfőnök. Málics nem tudta mit válaszoljon. Nem tudom hol vannak, nyögte ki végül, alig hallhatóan.
- Élnek...?
- Nem tudom, a nagyanyámnál lakom...
A nagyszünetben Zöld csapódott hozzá az udvaron. Málics hallgatagon követte. Sok mindent megtudott így az osztály különböző csoportjairól, kire kell vigyázni, kik az önjelölt hangadók.
Délután a Duna-parton csavarogtak. Zöld - rendes nevén Kosaras - nővére zöldszínű női kabátját viselte, akit egy este elhívtak egy kis beszélgetésre, és azóta nem jött vissza. Ennek már több mint egy éve.
A hajóállomásnál hosszabban megálltak. Zöld a vizet nézte, a kötélen feltorlódott zavaros uszadékot.
- Bele kell ugranom a Dunába - mondta csendesen. Tegnap eldöntötték, hogy itt a pontonhíd mellett.
- Hát ugorj...
- Nem most, majd a télen. Fogadásból. Nagyon félek tőle.
- Hülyeség.
- Nem az, fizetnek érte. Azzal vádolnak, hogy a nővérem fasisztákkal barátkozott, pedig nem is tehette, kicsi volt még.
- Megteszed?
- Meg. Másképp nem hiszik el, hogy ártatlan.
- Mennyit kapsz érte?
- Hárman vannak, fejenként tíz forintot. Már elképzeltem mit veszek belőle a csarnokban.

   Tél közeledtével Zöld egyre zaklatottabban viselkedett. Málics látta, hogy néha körülveszik, noszogatják, nem hagyják békén.
Hosszú szénszünet szakította meg a tanítást, ment mindenki ahova akart. Január vége felé a meghirdetett széncsata eredményt hozott. Büszkén írtak róla az újságok, helyre állt a rend, sikerült visszaverni a kapitalisták ármánykodását. Az osztályfőnök megemlékezett egy szerencsétlen balesetről, és kihúzta Kosaras nevét az osztálynaplóból.

Vissza a bloghoz

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.